Naprendszerünkről Röviden

Bolygórendszerünk a Tejútrendszer egyik külső spirálkarjában található. A Naprendszer az a körülbelül 1 fényév átmérőjű tértartomány, ahol a Nap tömegvonzása erősebb a környező csillagokénál. A gyakorlatban, amit jól ismerünk belőle, az ennél sokkal kisebb térrész. Hagyományosan a Nap, a 8 nagybolygó (Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz), a Plútó-szerű objektumok, a kisbolygók övezete és az a sok millió üstökösmag, mely az Oort-felhőt alkotja, tartozik a szűkebb Naprendszerbe. A bolygók és a Plútó-szerű objektumok csak a legbelső 50 CSE-et foglalják el. Az üstökösök akár 10-100 ezer CSE-ig, vagyis 1 fényévig terjedhetnek. (Egy Csillagászati Egység (CSE) mintegy 149,6 millió km.)

A Naprendszerben nagyok a sűrűségkülönbségek. A belső övezetében a nagy sűrűségű kőzetbolygók találhatók. Ezek között is vannak eltérések. A Föld, Vénusz és a Merkúr nagyobb sűrűségű, a Mars kisebb sűrűségű. A külső gázóriások jelentősen kisebb sűrűségűek. Ennek oka, hogy főként gázból állnak, méretükhöz képest viszonylag kicsiny maggal rendelkeznek. A Szaturnusz átlagsűrűsége még a vízét sem éri el.

A Naprendszer keletkezését tekintve a ma legelfogadottabbnak tekintett keletkezési modell szerint Napunk születési helye egy molekulafelhő volt, egy gázzal és kozmikus porral teli, instabil térség, amelyben valamilyen okból a - legvalószínűbb forgatókönyv szerint egy közeli szupernóva robbanásának hatására - felborult az egyensúly, és egy Naprendszer méretű anyagcsomó a saját tömegétől összeomlott, és az anyag elkezdett összehúzódni egész addig, míg létre nem jött belőle a proto-Nap. A csillagkezdemény anyaga még tovább sűrűsödött, és néhány millió év alatt beindult a belsejében a magfúzió, megszületett a Nap. A beinduló magfúzió hatására a napszél is elkezdte áramlását és kifújta a maradék gázt a Nap környezetéből.

A bolygóképződés elmélete manapság még nem teljesen kidolgozott. Számos elképzelés van. A legvalószínűbb - a tudományos közösség által napjainkban leginkább elfogadott - keletkezéstörténeti forgatókönyv szerint a bolygók kialakulása közvetlenül a Nap születése után, a csillag körül kialakult protoplanetáris korongból indult el. A keringő anyag belső súrlódása miatt már a protocsillag állapot végén megkezdődött egy anyagbefogási korong kialakulása a gyorsan forgó csillag egyenlítői síkjában, a csillagkeletkezés során visszamaradt gáz- és poranyagból. Először a gázbolygók alakultak ki a Nap sugárzása által a rendszer külső részébe fújt gázból, nagyjából 2-3 millió év alatt.

A Naprendszert tekintve a helyi anyagsűrűsödésekből bolygócsírák képződtek, s ezek növekedtek, álltak össze bolygókká. Belül, ahol a hőmérséklet magasabb volt, az illó anyagok eltűntek, s a Naprendszer belső vidékein a gáz kifelé távozása miatt csak por maradt. Csak a kőzetek maradtak vissza. A külső régiókban, ahol alacsony volt a hőmérséklet, felgyülemlettek a gázok, így alakultak ki a gázbolygók és jégholdjaik. A belső Naprendszerben folyamatosak voltak a bolygócsírák ütközései, míg végül kialakultak a ma ismert bolygók. Ez a folyamat jóval hosszabb volt. E bolygócsírák is számtalan ütközést szenvedtek el.

A külső Naprendszerben eközben módosultak a gázbolygók pályái. A Jupiter 2:1-rezonanciába került a Szaturnusszal. Ennek következménye lett, hogy a Jupiter közelebb, a Szaturnusz távolabb került a Naphoz, míg az eredetileg eggyel beljebb keringő Neptunusz helyet cserélt az Uránusszal, így a sorrend Uránusz - Neptunusz lett a Naptól távolodva. E pályaváltozások hatására a Kuiper és az aszteroida övből számtalan törmelék indult a belső Naprendszerbe, és megkezdődött a kései nagy bombázás, melynek nyomát viseli a Hold és a Merkúr is. Ezt követően a Naprendszer stabilizálódott és elnyerte mai formáját.